Kocsis Tibor, akinek nemrég még csak egy kisvendéglője volt a Gellérthegyen, egy holland házaspárral közösen nagy vállalkozásba kezdett. A fiatal hollandok, Rudolf és Martina Kok, szerettek volna Közép-Európában befektetni valamilyen jó üzletbe. Mivel otthon a szüleik egy szálloda- és étteremlánc társtulajdonosai, és ők is szereztek már szakmai tapasztalatokat a vendéglátóiparban, arra gondoltak, hogy valami hasonlót kezdenek, de nem otthon, hanem külföldön. Persze nem akartak túl messzire menni. Természetes, hogy az EU új tagjaira gondoltak. A szüleik megígérték nekik, hogy pénzzel is segítenek nekik a kezdésben.

     Megnézték az új tagállamok egy részét: voltak Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, és végül Magyarországon is körülnéztek. Egy budapesti angol nyelvű újságban olvastak egy érdekes kisvendéglőről, Kocsis Tiboréról. Kíváncsiak lettek rá, és elmentek megnézni. Ott megismerkedtek a tulajdonossal. Kiderült, hogy nagyon hasonlóan gondolkoznak a szakmájukról. Kocsis Tibor elmondta nekik, hogyan sikerült visszaszereznie elveszített vendégeit.

     Tibornak egy éve feltűnt, hogy hirtelen lecsökkent a vendégeik száma. Körülnézve a környéken látta, hogy több új étterem nyílt. Felismerve, hogy csak akkor lehet képes versenyezni ezekkel a gazdagabb és nagyobb éttermekkel, ha valami újat kínál a vendégeinek, egy sor bátor újítást vezetett be kisvendéglőjében. És a negatív folyamat megfordult. Újra növekedni kezdett a vendégek száma. Néhány hónap múlva meglepetéssel látta, hogy több vendége van, mint korábban bármikor.

     Már azon gondolkozott, hogyan tudná tovább bővíteni a vendéglőjét, amikor kapcsolatba került a holland házaspárral. Ők azt ajánlották neki, hogy alapítsanak együtt egy nagyobb céget. A kezdéshez szükséges tőkét ők biztosították, Tibornak csak a kisvendéglőjét és az ötleteit kellett bevinnie a vállalkozásba. Természetesen több pályázatot is beadtak, és végül elnyertek egy elég nagy összeget a fejlesztésre. Így aztán Kocsis Tibor alig egy év alatt egy egész kisvendéglő-hálózat társtulajdonosa lett.

     Már egy sor üzletük van a régióban Magyarországon és külföldön egyaránt. Sőt, újabb lépésként megnyitották első téli üdülőjüket Dobogókőn, ahol szintén újítással kezdtek: az első vendégek – akik között egyaránt vannak magyarok és külföldiek, híres emberek (politikusok, tudósok, művészek, sportolók), üzletemberek, újságírók, egyszerű dolgozók, Magyarországon tanuló külföldi és külföldön tanuló magyar diákok stb. – egy hétig ingyen élvezhetik itt a tél szépségeit. Az üdülő igazgatója pedig Varga Lajos, Kocsis úr régi szakácstársa lett.

     Dunai Ferencnek hívnak. 25 éves vagyok. Informatikusként dolgozom. A debreceni egyetemen végeztem kicsit több mint két évvel ezelőtt. Azóta már több munkahelyem volt. Jelenleg Budapesten dolgozom egy informatikai vállalatnál; itt nagyon jól érzem magam, remélem, hogy néhány évig itt gyűjthetem a tapasztalatokat. Később majd szeretnék néhány évig külföldön dolgozni: egyrészt azért, hogy szakismereteimet bővíthessem, másrészt azért, hogy legalább egy idegen nyelvet igazán jól megtanuljak.
     Gondolom, most illene valamit mondanom a magánéletemről is. Nőtlen vagyok, de együtt élek menyasszonyommal, Ágival. Tavaszra tervezzük az esküvőt. Egyébként, hála házigazdánknak, Varga Lajos barátomnak, aki meghívott minket ide, ő is itt van velem.

     Kovács Zsuzsa vagyok, a Külügyminisztériumban dolgozom fordítóként. Persze nemcsak fordítok, sokat tolmácsolok is. Elsősorban az angol, német, francia és spanyol nyelvet használom, de az orosz és olasz nyelvű szövegek sem okoznak nehézséget számomra. Persze tolmácsolni csak az első négy nyelven szoktam. Nagyon szeretem a munkámat, ugyanis rengeteg érdekes emberrel találkozom, és sokat utazom. Külföldön járva mindig igyekszem megismerni a helyi ételeket és italokat, ez az egyik hobbim. Tudom, hogy nem illik dicsekedni, de ezzel talán szabad: bár még elég fiatal vagyok, kevesen lehetnek Magyarországon, akik több spanyol bor és francia sajt ízét ismerik, mint én.

     A nevem Kerek Edina. Vállalkozó vagyok: a társammal, Csillával együtt egy kis butikunk van a Belvárosban. Sajnos nemcsak butikunk van, hanem adósságunk is. De remélem, nem sokáig, ugyanis a fejlődés iránya nálunk pozitív: a butikunk növekszik, az adósságunk pedig csökken. A társam, Csilla, aki ott ül szép szürke pulóverében, nem szereti, ha mások előtt dicsérem, de meg kell mondanom, hogy a siker elsősorban neki köszönhető. Ugyanis ő a „művész” a butikban, én csak a kereskedő vagyok. A fontos az, hogy egyre több vevőnk van. Ha itt körülnézek, szintén látok néhány ismerős arcot... és ruhát. Ez is azt mutatja, hogy az áruink tetszenek a jó ízlésű embereknek.

     Albert Goldnak hívnak. A családi nevem aranyat jelent, de ez sajnos csak a nevem, nekem sem aranyam sem pénzem nincs sok. Bárcsak lenne! De hát van magyar példa is: Arany János nagy költő volt, de nem volt gazdag ember. Én magyar irodalmat tanulok Budapesten. Eredetileg Lengyelországba akartam megpályázni egy ösztöndíjat, de Londonban egy magyar barátom nagyon biztatott, hogy jöjjek inkább ide. Meg kell mondanom, hogy igaza volt. Remekül érzem itt magam, rengeteget tanulok, de sokat szórakozom is. És a magyar nem is olyan nehéz nyelv, mint ahogy sokan gondolják.