Kedves Nóra!

     Már három hónapja vagyok Magyarországon. Augusztus 15-én érkeztem Budapestre a férjemmel, Lajossal együtt. Tudod, hogy Lajos Kanadában született, de a szülei magyarok voltak, és ő is remekül beszél magyarul. Most néhány évig Budapesten dolgozik egy banknál. Én egy könyvtárban akarok dolgozni, amíg itt élünk Budapesten. Már van is munkahelyem, de csak januárban kezdem majd el a munkát. Először jól meg akarok tanulni magyarul. Találtunk egy nagyon jó tanfolyamot a Balassi Bálint Intézetben. Minden délelőtt négy órám van, de délután is sokat tanulok. Lajos azt mondja, hogy már egészen jól beszélek magyarul, és a tanáraim szerint is szépen haladok a tanulásban. Azt hiszem, januárban elkezdhetek dolgozni a könyvtárban.

     Igazad volt, amikor Budapestről meséltél. A magyar főváros gyönyörű. Augusztus óta már egészen jól megismertem, és nagyon megszerettem. Már sok más várost és tájat is ismerek. Tudod, amióta itt vagyunk, minden hétvégén elutazunk valahova. Voltunk már Szegeden, Sopronban, Debrecenben, a Mátrában és a Balatonnál, és egy sor más érdekes helyen. Persze az az igazság, hogy számomra minden új és érdekes ebben az országban.

     A múlt szombaton kirándulás volt az Intézet diákjai részére. A többiekkel együtt én is részt vettem rajta. Szerintem nagyon jól sikerült, mindenki jól érezte magát. Igaz, volt egy kellemetlen meglepetés is, de ez sem tudta elrontani a kedvünket. Persze nagyon elfáradtam. De vasárnap aztán délig aludtam, és kipihentem magamat.
A Dunakanyarban voltunk. Három autóbuszon utaztunk. Szerencsénk volt az idővel. Szép őszi nap volt: nem volt túl meleg, és kicsit fújt a szél, de sütött a nap.

     Először Szentendrén álltunk meg. Biztosan ismered ezt a szép kis várost Budapesttől körülbelül tíz kilométerre északra, a Duna partján. A város egyik érdekes látnivalója a Skanzen, azaz a Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Mi is megnéztük.
     Nagyon tetszett nekem. A múzeum a különböző magyar tájak régi életét mutatja be. Nemcsak a házakat, szobákat, bútorokat, műhelyeket, hanem azokat a tárgyakat, szerszámokat is, amelyeket az emberek régen használtak. Körülbelül két órát töltöttünk ott.

     Miután kijöttünk a Skanzenből, sétáltunk egy kicsit a város régi kis utcáin, majd visszaültünk az autóbuszba, és továbbmentünk Visegrádra. Visegrádon először egy étterem előtt álltunk meg, ahol megebédeltünk. Mielőtt a pincér kihozta a levest, ittunk egy kis pohár tokaji aszút. Mindenkinek nagyon ízlett. Az ebéd is nagyon jó volt, tipikus magyar menü: húsos zöldségleves, paprikás csirke galuskával, és palacsinta. Evés közben arról beszélgettünk, amit délelőtt Szentendrén láttunk.

     Ebéd után pedig elmentünk a régi királyi palotához. Az idegenvezető szerint Mátyás király híres palotájának régen körülbelül 350 szobája és terme volt. Persze ma már csak a romjait láthatjuk. De van mellette egy nagyon érdekes múzeum is, természetesen oda is bementünk. Délután négyig maradtunk ott.

     A program utolsó pontja a visegrádi vár volt. Délután négy óra után néhány perccel gyalog indultunk el a hegyre, az autóbuszokat lent hagytuk a városban. A sofőrök sem jöttek velünk. Amíg mi a hegyen voltunk, addig ők a Duna-parton pihentek. Amikor felértünk a várba, még sütött a nap. Tiszta volt az idő, így a hegyről messzire elláttunk. Gyönyörű volt a kilátás a Dunára és a hegyekre a másik parton.

     A sofőr majdnem egy óráig dolgozott vele, de nem tudta elindítani. Végül telefonon hívott egy szerelőt. A szerelő nyolc óra előtt néhány perccel érkezett meg. Szerencsére hamar megtalálta a hibát; fél óra alatt megjavította a motort, és így kilenc előtt néhány perccel mi is el tudtunk indulni Budapest felé. Már nagyon fáradtak voltunk, de a kedvünk nem romlott el. Miközben Budapest felé haladtunk az úton a Duna-parton, vidáman énekeltünk.

     A fényképeket, amelyeket küldök, én készítettem Budapesten, Sopronban és a múlt pénteki kiránduláson. Remélem, neked is tetszenek.
     Te mikor jössz haza Magyarországra? Nincs kedved meglátogatni minket? Szeretettel várunk!

Csókol:                              

Edit