Múlt Viktor, Anna és én síelni a Mátrába. elindultunk, meghallgattuk az időjárás-jelentést a rádióban. Azt , hogy hideg , de sütni fog a , remek idő lesz síelésre. Márta, nem tudott velünk jönni, beteg volt, a kocsiját, hogy azon . Csak azt kérte, hogy nagyon rá, nagyon óvatosan. Ezt természetesen mind a megígértük neki. Én nem voltam egészen nyugodt, mert , hogy majdnem végig Viktor vezetni, és ő sajnos sohasem óvatos.
        Reggel indultunk el Budapestről. Végig Viktor , de szerencsére minden baj megérkeztünk a hegyekbe. Kilenckor már ott álltunk a sípálya . Reméltük, hogy az egész napot ott , és csak este kell majd .
        Sajnos tévedtünk: pontosabban a rádió . Már reggel sem volt igazán hideg, és a nap sem . Már 10 óra körül sem síelni, ugyanis legalább 5 meleg volt. Már levettük a , hogy a kocsihoz, amikor kezdett az eső is. Mivel sem esernyő, sem esőkabát nem volt nálunk, visszaszaladtunk az . De be akartunk ülni, Viktor nem találta a , nem tudta az ajtót. Hiába kereste minden , a kulcs nem volt sem. Csak percek vette észre, hogy a táskáját sem . És akkor eszébe , hogy a táska a kulccsal ott van egy fa alatt a sípályánál, reggel letette. Nem tehettünk mást, valakinek vissza mennie érte. Viktor az akarta, hogy én , én természetesen azt mondtam, hogy Viktor . Végül Anna azt , hogy együtt. Teljesen felesleges volt, hogy a ketten visszamenjünk az esőben, de mivel nem tudtuk eldönteni, hogy melyikünk , együtt kellett mennünk. Szerencsére a táskát, és a kulcs is volt. Így végül haza utazni.
        Most a hárman betegek vagyunk: a torkunk és a fejünk, van, és . De reméljük, hogy meggyógyulunk, és akkor együtt újra elmegyünk a Mátrába. Ugyanis amióta betegek vagyunk, kint gyönyörű idő van: minden fehér, hideg van, de süt a nap. A legjobb idő a síelésre.